Atomerőművi üzemeltetési szakmérnök

Képzés célja: A Paks II. Akadémia célja, hogy színvonalas képzési programokkal bővítse az egyetemi hallgatók tudását és az atomenergiával kapcsolatos ismereteit.
A képzés célja olyan szakmérnökök képzése, akik alapszintű ismeretekkel rendelkeznek az atomerőmű technológiai folyamatairól (reaktortechnológia, gépészeti technológiák, vízelőkészítés, villamos technológiák, irányítástechnika, környezet- és sugárvédelem), átlátják az atomerőmű fő technológiai rendszereit, az üzemeltetés folyamatát, tisztában vannak a nukleáris biztonság alapjaival és az atomerőmű egészséget és környezetet nem veszélyeztető, biztonságos működtetésével. A képzést elvégző szakmérnökök – az erőmű-specifikus ismeretek elsajátítása után – a felépülő új atomerőben alkalmasak lesznek atomerőművi technológiai folyamatok üzemeltetése során fellépő egyszerűbb feladatok megoldására, az atomerőmű üzemeltetéséhez kapcsolódó, az emberi egészségre és biztonságra kiható hatásmechanizmusok felismerésére, egyszerűbb, vezetési, irányítási, szervezési és hatósági feladatok ellátására. A képzést elvégző szakmérnökök felkészültek az egészen életen át tartó tanulásra, ismereteik bővítésére.

Képzési idő: 2 félév

Képzési díj: 350.000 Ft/félév

Képzés helyszíne: Miskolci Egyetem

Szerezhető végzettség: Atomerőművi üzemeltetési szakmérnök

Főbb témakörök – tárgyak: Mag- és rektorfizika, termohidraulika, nukleáris üzemanyagciklus, atomerőművi gépészeti és villamos berendezések és folyamatok, anyagtechnológia és karbantartási ismeretek, atomerőművi vegyészeti ismeretek, környezet- és sugárvédelmi ismeretek, mérés és üzemeltetés, nukleáris biztonság, nukleárisbaleset-elhárítás, hatósági eljárási ismeretek

Felvételi követelmények: Elfogadott alapképzési szak: anyagmérnöki, energetikai mérnöki, építőmérnöki, gépészmérnöki, ipari termék- és formatervező mérnöki, járműmérnöki, mechatronikai mérnöki, mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki, vegyészmérnöki, villamosmérnöki, fizikus, vegyész
Elfogadott mesterképzési szak: anyagmérnöki, energetikai mérnöki, épületgépészeti és eljárástechnikai gépészmérnöki, gépészmérnöki, gépészeti modellezés, ipari terméktervező mérnöki, járműmérnöki, kohómérnöki, mechatronikai mérnöki, olaj- és gázmérnöki, vegyészmérnöki, villamosmérnöki, fizikus, vegyész

Bővebb leírás

Szakfelelős: Dr. Siménfalvi Zoltán, Gépészmérnöki és Informatikai Kar

zoltan.simenfalvi@uni-miskolc.hu

Nincs választható képzésalkalom.

Oszd meg ismerőseiddel


Hasonló képzések

  • Az Autocad programcsomag használata

    Ez a képzés arra szolgál, hogy résztvevők megismerkedjenek az AutoCAD programcsomaggal. A 3 napos, összesen 24 órás képzés a Miskolci Egyetemen kerül megrendezésre. A képzés során a résztvevők megtanulják az AutoCAD program használatát, beleértve a felületét, koordináta rendszereket, parancsokat, rajzelemek létrehozását és módosítását, rétegtechnikát, szöveg- és méret stílusokat, blokk-technikát, archiválást és plottálást. Felvételi követelmény a műszaki alapismeret.

  • AutoForm autóipari lemezalakító tervező és végeselemes modellező rendszer

    A képzés célja az AutoForm programrendszer mélyebb ismereteinek átadása. A Miskolci Egyetemen zajló képzés során a résztvevők megismerik az AutoForm programrendszer szolgáltatásait, az autóipari tervezési és gyártási folyamatokat, valamint konkrét technológiai és szerszámtervezési példákon keresztül tanulnak. Felvételi követelmény az műszaki diploma.

  • Atomerőművi berendezések hegesztése

    Ez a 20 órás képzés az atomerőművi berendezések hegesztésének speciális ismereteit adja át, fókuszálva az előírásrendszerekre, anyagminőségekre és hegesztéstechnológiákra. Ajánlott azoknak, akik érdeklődnek az atomerőművi berendezések hegesztése iránt, különösen mérnököknek és hegesztőmérnököknek.